ZSOLTÁR 39

Szent István Társulati Biblia (katolikus)

39 (38). ZSOLTÁR. AZ EMBER KICSISÉGE
391(A karvezetőnek Jedutuntól – Dávid zsoltára.) 2Így szóltam: „Megmaradok utaimon, nehogy vétkezzem nyelvemmel. Csukva tartom számat, amíg előttem áll az istentelen.” 3Csendes lettem, néma és hallgattam, szerencséje miatt sajgott bennem a szív. 4A szívem égett bensőmben, lelkemen végigcsapott a láng; akkor megoldódott a nyelvem: 5„Uram, add tudtomra végemet, napjaim számával ismertess meg, s tudni fogom, mily mulandó vagyok. 6Lám, néhány arasznyira szabtad napjaimat, színed előtt életem a semmihez hasonlít. Minden ember olyan, mint a fuvallat, 7az ember elenyészik, mint az árnyék. Olyan a vagyona is, amit gyűjtött, mint a fuvallat, s nem tudja, ki örökli majd.” 8Most tehát mit várhatok, Uram? Reményem egyedül benned van. 9Szabadíts meg minden bűnömtől, ne szolgáltass ki a gúnyolódó eszteleneknek! 10Most elhallgatok, többé ki nem nyitom számat, mert te akartad így. 11Vedd le rólam csapásaidat, mert elveszek kezed hatalmától. 12Te megrovod az embert, bünteted a bűnöst, ami kedves neki, azt elveszted, mintha a moly enné. Minden ember olyan, mint a fuvallat. 13Hallgasd meg, Uram, imámat, figyelj könyörgésemre, ne zárkózz el síró szavam elől! Előtted csak jövevény vagyok, zarándok, mint az őseim mind. 14Vedd le rólam szemedet, hogy egyszer még föllélegezzem, mielőtt elmegyek és többé nem leszek!

Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014) (protestáns)

Vívódó lélek panasza
39.1A karmesternek, Jedútúnnak: Dávid zsoltára. 2Ezt határoztam: vigyázok szavaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel, megzabolázom számat, ha gonosz ember kerül elém. 3Néma voltam, szótalan, hallgattam, de ez nem volt jó, fájdalmam kiújult. 4Szívem fölhevült bennem, míg sóhajtoztam, lángra lobbantam, nyelvemmel beszélni kezdtem: 5Add tudtomra, URam, életem végét, meddig tart napjaim sora, hadd tudjam meg, milyen mulandó vagyok! 6Íme, arasznyivá tetted napjaimat, életem ideje semmiség előtted. Mint egy lehelet, annyit ér minden ember, aki él. (Szela.) 7Árnyékként jár-kel itt az ember, bizony hiába vesződik. Gyűjtöget, de nem tudja, ki fogja hasznát venni. 8Így hát mit várhatok, Uram? Egyedül benned reménykedem! 9Ments meg az ellenem vétőktől, ne engedd, hogy a bolondok gyalázzanak! 10Néma maradok, nem nyitom ki számat, hiszen te munkálkodsz. 11Vedd le rólam csapásodat, elpusztulok sújtó kezed alatt! 12A bűn miatt büntetéssel fenyíted az embert, tönkreteszed szépségét, mint a moly. Mint egy lehelet, annyit ér minden ember. (Szela.) 13Hallgasd meg imádságomat, URam, figyelj segélykiáltásomra! Könnyeim láttán ne légy néma, mert jövevény vagyok nálad, betelepült, mint minden ősöm. 14Ne nézz rám haraggal, hadd viduljak föl, mielőtt elmegyek, és nem leszek többé.

 HANGOSKÖNYV 1-51:

https://www.youtube.com/watch?v=2xwx9g3BCzw

ÉNEKELVE:

 REFORMÁTUS ÉNEK:

Magamban elvégezém, és mondám
39. zsoltár
Bourgeois Loys
Református Énekeskönyv
1. versszak
Magamban elvégezém, és mondám:
Hogy dolgom megtartóztatnám,
Hogy nyelvem oly i-gét nem ejtene,
Mely énnekem bút szerzene,
Én szájamra zabolát vetettem,
Míg a hitlen áll előttem.
2. versszak
Én mint a néma, veszteg hallgaték,
Még a jóról sem beszélék,
Sőt fájdalmam is titkolnom kelle,
Min sérelmem öregbüle;
Ég vala szívem, hogy meggondolám,
Eltüzesülvén ezt mondám:
3. versszak
Mutasd meg, Uram, éltemnek végét,
És meddig éltetsz engemet?
A napok számát jelentsd meg nekem!
Míg e világon kell élnem,
Mert időm nálad csak egy arasznyi,
Előtted életem semmi.
4. versszak
Bizony mulandó semmi az ember,
Ki magának sokat ígér!
Mint az árnyék, az ember elmúlik,
Mégis szorgalmatoskodik,
Sokat gyűjt és sok kincset rak össze,
Nem tudja, kié lesz végre.
5. versszak
Uram, hát nékem kiben kell bíznom?
Nincs kívüled vigasságom!
Ments ki engemet minden vétkemből,
És a bolondok nyelvétől
Őrizz meg, hogy ők ne csúfoljanak,
Midőn ez ínségben látnak.
6. versszak
Mint a néma, hallgatok erősen,
Szájam fel sem nyitom, mert én
Tudom, hogy ezt mind te cselekedted.
Ostorod rólam elvegyed!
Mert kemény kezed nagy volta miatt
Minden életem ellankadt.
7. versszak
Mert midőn te megfedded az embert
Az ő nagy gyarlóságáért,
Azonnal elvész szép ábrázatja,
Mint a molytól a szép ruha.
Lám, az ember mely igen mulandó,
Semmi dolga nem állandó.
8. versszak
Hallgasd meg, Uram, könyörgésemet,
Kérésemre ne légy siket!
Mert előtted vendég és zarándok,
Mint atyáim, olyan vagyok.
Szűnjél meg tőlem, hadd vegyek erőt
Az én kimúlásom előtt!

HALLGAT:  https://www.youtube.com/watch?v=9az4OLOUctY

VERS:

SÍK SÁNDOR: Árnyék az emberélet!

Kimondottam: vigyázok útjaimra,^[82]
hogy ne vétkezzem nyelvemen;
Zablát kerítek szám elé,
mikor előttem az istentelen.
Elnémultam, hallgattam, és nem volt semmi jóm,^[83]
de kiujult bennem a fájdalom.
Felforrt bennem a szív,
tűz gyulladt bennem elmélkedésemben;
s ezt mondta nyelvem:^[84]

Add, Uram, tudtomul határát életemnek,
s hogy napjaim mértéke mekkora,
mily múlandó vagyok, hadd ismerem meg.
Im napjaim néhány araszra mérted,^[85]
és életem előtted, mint a semmi:
egy sóhajtás az emberélet!
Akár az árnyék, úgy jár-kél az ember,
töri magát hívságokért,
halomra gyűjt és nem tudja, kiért.

És most, Uram, mire van várni nékem?
csak tebenned van reménységem!
Minden gonoszságomtól ments meg,
ne adj csúfjára esztelennek.
Elnémultam, ki nem nyitom a szám,
hiszen te küldted ezt reám.
Fordítsd el rólam csapásaidat,
mert elfogyatkozom sújtó kezed alatt.

Bünteted és fedded a bűnös embert,
moly módjára kincseit elemészted:
egy sóhajtás az emberélet.
Halld, Uram, imádságom,
hallgasd meg kiáltásom,
ne fogadd siketséggel könnyeim,
Mert jövevény vagyok tenálad,
és zarándok, mint minden őseim.^[86]
Fordítsd el rólam szemedet, hogy hadd vegyek lélegzetet,
mielőtt elmegyek és többé nem leszek.^[87]

 

VÁLASZOS ZSOLTÁR:

REJTVÉNY:

KÉPEK:

 

 

Oldal: ZSOLTÁR 39 Vívódó lélek panasza
ZSOLTÁRMANÓ - © 2008 - 2024 - zsoltarmano.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat