ZSOLTÁR 73
73 (72). ZSOLTÁR. ÖRÖK VISSZAFIZETÉS
731(Aszaf zsoltára.) Milyen jó az Isten az igazakhoz, az Úr mindazokhoz, akiknek tiszta a szívük! 2Lábam mégis majdnem megtántorodott, lépteim csaknem ingadozók lettek. 3Irigység fogott el a gonoszakkal szemben, látva, mily jól megy soruk a bűnösöknek. 4Nem gyötri őket a szenvedés, testük egészséges és erővel teli. 5A halandók bajából nem éreznek semmit, másoknak kínjait nem ismerik. 6A gőg úgy övezi őket, mint lánc a nyakat, s mint a ruha, fedi őket az erőszak. 7A gonoszság a hájukból nő ki, s a szívükből csap ki az álnokság. 8Gúnyolódnak, s gonosz minden szavuk, hetykén fenyegetőznek hatalmukkal. 9Káromló szavuk még az eget is célba veszi, nyelvük arcátlanul sérteget a földön. 10S népem fut utánuk, mohón szürcsöli áradó vizüket. 11Így szólnak: „Hogyan tudná az Isten, hogy szerezne róla tudomást a Magasságbeli?” 12Lám, ilyenek a bűnösök: növelik hatalmukat és élnek háborítatlanul. 13Hiába volt hát, hogy tisztán megőriztem a szívem, hiába, hogy bár ártatlan voltam, mostam a kezem? 14Hiszen folyton rajtam van az ostor, minden reggel újra ér a csapás. 15Ha azt gondolnám: „Úgy beszélek, mint ők”, megtagadnám fiaid nemzetségét. 16Elmélkedtem hát, hogy kifürkésszem, de túlontúl fárasztónak látszott, 17míg be nem hatoltam az Isten titkába, s meg nem értettem: a végüket kell néznem. 18Valóban ingatag talajra állítottad, és romlásba döntöd őket. 19Milyen hirtelen összeestek, végük lett, az ijedség elvitte őket. 20Ahogy az ébredő elűzi az álomképet, Uram, úgy tünteted el árnyképüket, amikor fölkelsz. 21Amikor elkeseredett a lelkem, amikor a szívem vérzett: 22akkor balga voltam, józanság híján, akár a barom, olyan voltam színed előtt, 23de most már mindig nálad maradok, hiszen megfogtad jobbomat. 24Szándékod szerint vezetsz majd engem, s végül fölveszel a dicsőségbe. 25Különben kim lenne a mennyben? De ha nálad vagyok, nem kívánok semmit sem a földön. 26Testem és szívem elenyészik, de sziklám és osztályrészem örökre az Isten. 27Lám, elvesznek, akik elszakadnak tőled, megsemmisíted mind, akik hűtlenül elhagynak.
74 (73). ZSOLTÁR
28Nekem jó az Istenhez tartozni: Az Úrban találok menedéket, hogy hirdessem minden tettedet.
Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014) (protestáns)
HARMADIK KÖNYV<br>A kételkedő ember megnyugvása
73.1Ászáf zsoltára. Milyen jó az Isten Izráelhez, a tiszta szívűekhez! 2De az én lábam majdnem megcsúszott, kis híján elestem jártomban. 3Mert irigy lettem a kérkedőkre, látva a bűnösök jólétét. 4Mert halálukig sincsenek kínjaik, és kövér a testük. 5Nincs részük az emberek gyötrelmében, nem érik őket csapások, mint más embereket. 6Ezért a kevélység nyakláncát hordják, és az erőszak köpenyébe burkolóznak. 7Jómódjukban kérkedve néznek szét, szívükben öntelt gondolatok járnak. 8Gúnyolódnak, gonoszul beszélnek, elnyomással fenyegetőznek dölyfösen. 9Az ég ellen is feltátják szájukat, nyelvükkel megszólják a földet. 10Ezért fordul feléjük a nép, és mohón isszák szavaikat, mint a vizet. 11Ezt mondják: Honnan tudná ezt az Isten? Lehet-e tudomása erről a Felségesnek? 12Íme, ilyenek a bűnösök! Háborítatlanul gyarapítják vagyonukat szüntelen. 13De én hiába tartottam tisztán a szívemet, hiába mostam kezemet ártatlanságomban, 14mert csapások értek mindennap, fenyítések minden reggel. 15Már arra gondoltam, hogy én is úgy beszélek, mint ők, de akkor megtagadtam volna fiaid nemzetségét. 16Elgondolkoztam rajta, meg akartam érteni, de túl nehéznek tűnt nekem. 17Végül elmentem Isten szentélyébe, és megértettem, hogy milyen végük lesz. 18Bizony, sikamlós talajra állítottad és pusztulásba döntöd őket! 19Hogy fognak elpusztulni egy pillanat alatt! Végük lesz, semmivé lesznek rémületükben. 20Mint ébredés után az álomkép, úgy tűnik el képük, ha fölserkensz, Uram! 21Ha keseregne a szívem, és sajogna a bensőm, 22akkor olyan ostoba és tudatlan volnék veled szemben, mint az állat. 23De én mindig veled leszek, mert te fogod jobb kezemet. 24Tanácsoddal vezetsz engem, és végül dicsőségedbe fogadsz. 25Nincs senkim rajtad kívül a mennyben, a földön sem gyönyörködöm másban. 26Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké! 27Bizony, elpusztulnak azok, akik eltávolodnak tőled. Kiirtod mindazokat, akik elhagynak téged! 28De nekem olyan jó Isten közelsége! Uramat, az URat tartom oltalmamnak. Hirdetem minden tettedet.
HANGOSKÖNYV 52 - 100. Zsoltár
https://www.youtube.com/watch?v=lgD0qudAcoc
ÉNEKELVE:
REFORMÁTUS ÉNEK:
Bizonyára jó az Isten
73. zsoltár
Bourgeois Loys
Református Énekeskönyv
1. versszak
Bizonyára jó az Isten, Híveihez kivált képpen,
Akik szívüket tisztán tartják, Az ő jóvoltát azok látják.
De én már csaknem elhajlék, Úgy megtántorodék lábam,
Járásomban úgy megbotlám, Hogy csaknem szörnyen ledűlék.
2. versszak
Mert bosszankodom e népre, Kinek nagy esztelensége,
Midőn látom, hogy a hitlenek Jó szerencsében, vígan élnek;
A halállal nem bajlódnak, Semmi fájdalmat nem látnak,
És kövérek ő testükben, Élnek nagy jó egészségben.
3. versszak
Mit használ tehát énnékem, Hogy tisztán tartom én szívem?
És micsoda hasznom van abban, Hogy kezem mosom tisztaságban?
Ímé, mind hiába marad, Hogy én így kesergettetem,
Ottan marad büntetésem Reggel, mihelyen megvirrad.
4. versszak
De én mindig nálad vagyok, És közeledben maradok,
Mert te megtartál jobb kezeddel, Nagy ínségemben nem hagyál el.
Tanácsoddal vezérlj engem, És igazgass ösvényedre,
Aztán végy fel dicsőségre, Tégy ily kegyesen énvelem!
5. versszak
A mennyekben te vagy nekem Csak egyedül én Istenem;
Ez egész földön senki nincsen, Kit kívüled lelkem kedveljen.
Ha elfogy testem és lelkem, Mégis vigasztalsz szívedben;
Egyéb részem nekem nincsen Tenáladnál, én Istenem!
6. versszak
Mert kik tőled eltávoznak, Azok elvesznek, romlanak;
Elveszted azokat hirtelen, Kik bíznak bálvány-istenekben.
Azért én néked ezt mondom: Közelséged oly jó nékem,
Mert te vagy én menedékem, És jótéted magasztalom!
HALLGAT: https://www.youtube.com/watch?v=t5oVqUgTLoQ
VERS:SÍK SÁNDOR:
A jókhoz Isten mily nagyon kegyelmes,[220]
az Úr a tiszta szívűekhez!
És mégis: lábaim csaknem megtántorodtak,
egy hajszál híjja, s lépteim már-már megcsuszamodtak.
Mert elfogott a bűnösökre az írígy indulat,
jólétben látván a gonoszokat.
Mert fájdalom nem éri őket,
testükben kövérek, erősek,
Nem gyötrelődnek földi gond közt,
a más baja nem ostorozza őket.
Nyakláncként övezi őket a gőg,
erőszak köntösében járnak ők.[221]
Hájas szívükből gonoszság fakad,
és gondolatjuk túlmagasra csap.
Szavuk tele gúnnyal s rosszakarattal,
felülről fenyegetnek erőszakkal.
Káromlást szórnak fel az égig,
nyelvük a földet sepri végig.
Azért népem hozzájuk áll,
s náluk szürcsölni bő italt talál[222]
S mondják: ,,Hogy tudná Isten ezeket?
s a Fölségesben van-e ismeret?''[223]
Íme hát ilyen a gonosztevő,
és meg nem háborítva hatalma egyre nő.
Hiába volt hát szívem tisztasága,
ártatlanságban kezeim mosása?
Mégis szüntelen ostoroztatom
és fenyítés részem minden napon.
Ha én is, mint ők, gondolnék s beszélnék,
elárulnám fiaid nemzetségét.[224]
Hát elmélkedtem, hogy mindezt megértsem,
de nagyon fáradságosnak itéltem,
Mígnem az Isten szentélyébe mentem,[225]
s végüket megfigyeltem.
Igen: sikamlós utat adsz alájuk,
és romlást engedsz rájuk.
Hogy elpusztultak egy kis perc alatt!
elvesztek és romlásuk iszonyat!
Uram, mint ébredő az álomképet,
úgy veted el koholmányaikat, mikor felébredsz.[226]
Mikor a lelkem kétségbeesett
és keserűség marta szívemet,
Balga voltam és értelmetlen,
mint a barom, olyan voltam szemedben.
De én mindig veled leszek;
megragadtad jobbkezemet
Tanácsoddal nekem utat mutatsz,
s a dicsőségbe majdan befogadsz.[227]
Mert mim van nekem kívüled az égben?
s ha veled vagyok, nem kell a föld nékem.
Testem, szivem bár szétenyésszen:
Isten az én szivem sziklája és mindörökre osztályrészem.[228]
Mert ime: elvész, aki elmegy tőled,
elveszted mind a hűség-megtörőket.
Ám énnekem jó Isten közelében
az Úristenben vetni reménységem.
Hirdetni fogom minden művedet
Sion leányának kapui közepett.
VÁLASZOS ZSOLTÁR:
REJTVÉNY:
KOTTÁK:
KÉPEK: