ZSOLTÁR 88
88 (87). ZSOLTÁR. IMA SZÜKSÉG IDEJÉN
881(Ének, Korach fiainak zsoltára. A karvezetőnek a „Machalat” szerint énekelni – az eszrachita Heman tanítókölteménye.) 2Uram, Istenem, nappal hozzád fohászkodom, éjjel színed előtt panaszkodom. 3Imám hatoljon fel hozzád, hallgasd meg könyörgésem! 4Mert a lelkem tele gyötrelemmel, s életem közel van a holtak országához. 5Azok közé sorolnak, akik sírba szállnak, olyan ember vagyok, ki a végét járja. 6A halottak közt hagytak, mint kiket legyőztek, s már a sírban vannak: többé nem emlékezel és már gondot sem viselsz rájuk. 7A sír mélyére vetettél, a sötétségbe, a szakadékba. 8Súlyosan rám nehezedik haragod, minden hullámod összecsap fölöttem. 9Barátaimat távol tartod tőlem, borzalommá tettél a szemükben. Fogoly vagyok, nem szabadulhatok. 10Szemem elhomályosult a nyomortól. Uram, mindennap téged hívlak, kitárom feléd a kezem. 11Tán a holtakon akarsz csodát tenni? Fölkelnek még az árnyak, hogy dicsérjenek? 12A sírban emlegetik még jóságodat, és hűségedet a holtak országában? 13Felfogják-e csodáidat a sötétségben, és a feledés földjén kegyelmedet? 14Ám én, Uram, tehozzád kiáltok, már hajnalban eléd száll imám. 15Miért veted el a lelkemet, Uram, miért rejted el arcodat előlem? 16Ifjúkorom óta gyenge vagyok, s fenyeget a halál. Viseltem borzalmaidat és betegeskedtem. 17Haragod tüze átjárt, a fájdalmak semmivé tettek. 18Folyvást körülvesznek, mint az áradó víz, mind együtt szorongatnak. 19Barátom, bizalmasom elidegenítetted; már csak a sötétség ölel körül.
Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014) (protestáns)
Halálos beteg imádsága
88.1Kórah fiainak zsoltáréneke. A karmesternek: A „Betegség” kezdetű ének dallamára éneklendő. Az ezráhi Hémán tanítókölteménye. 2URam, szabadító Istenem, hozzád kiáltok éjjel-nappal. 3Jusson hozzád imádságom, figyelj esedezésemre! 4Mert tele van bajokkal a lelkem, életem közel került a holtak hazájához. 5A sírba roskadók közé sorolnak, olyan lettem, mint egy erőtlen férfi. 6A halottak közé kerülök, mint azok, akik leterítve fekszenek a sírban, akikre nem gondolsz többé, és kikerültek a kezedből. 7A sír mélyére juttattál már, mélységes sötétségbe. 8Rám nehezedett haragod, örvényeid mind lehúznak engem. (Szela.) 9Elszakítottad tőlem ismerőseimet, utálatossá tettél előttük. Fogoly vagyok, nem szabadulhatok, 10szemem elbágyadt a nyomorúságtól. Hívtalak, URam, mindennap, kitártam feléd kezemet. 11Teszel-e csodát a halottakkal? Fölkelnek-e az árnyak, hogy magasztaljanak téged? (Szela.) 12Beszélnek-e a sírban szeretetedről, hűségedről az enyészet helyén? 13Ismeretesek-e csodáid a sötétségben, igazságod a feledés földjén? 14De én hozzád fohászkodom, URam, már reggel hozzád száll imádságom. 15Miért taszítasz el engem, URam, miért rejted el orcádat előlem? 16Nyomorult és beteg vagyok ifjúságom óta, rettegek tőled, tanácstalan vagyok. 17Rám zúdult izzó haragod, rettentő csapásaid megsemmisítenek. 18Körülvesznek mindennap, mint az árvíz, teljesen bekerítenek engem. 19Elszakítottad tőlem jó barátaimat, már csak a sötétség ismer engem.
HANGOSKÖNYV 52 - 100. Zsoltár
https://www.youtube.com/watch?v=lgD0qudAcoc
ÉNEKELVE:
REFORMÁTUS ÉNEK:
Úr Isten, én idvességem
88. zsoltár
Református Énekeskönyv
1. versszak
Úr Isten, én idvességem, Éjjelnappal kiáltok hozzád!
Könyörgésemet meghallgassad, És tekintsd meg nagy ínségem!
Kegyesen hajtsd hozzám füledet, Értsd meg én esedezésemet!
2. versszak
Az én lelkem nyavalyákkal Teljességgel eláradt, eltölt:
Mint aki már a sírba készült, És a pokolra alászáll,
Vagyok ahhoz szinte hasonló, Akinek már kész a koporsó.
3. versszak
Megfosztattam életemtől, Mint akiket agyonvertenek,
Kik a halottak közt hevernek, Kikről már nem emlékezel.
Kik eltemettetvén feküsznek, És te kezedből kiestenek.
4. versszak
A koporsóba től engem, Bévetél a setét mélységben,
Holott haragod nyom keményen; Elborítád szegény fejem
Nagy árvizednek habjaival, Mik rám rohannak nagy zúgással.
5. versszak
Engem te megutáltatál, És tőlem én ismerőimet
Elvitted, elhagytak engemet, És a tömlöcbe taszítál,
Holott kemény fogságban vagyok, Melyből ki nem szabadulhatok.
6. versszak
Uram, miért vetsz el engem, Miért rejted el szemeidet?
Szegény vagyok, erőm elveszett, Jaj, mely igen gyötrettetem!
Ez én régi nagy ínségemben Előtted vagyok rettegésben.
7. versszak
Nagy haragod reám borult. Nagy rettegés engem körülvett,
És teljességgel elmerített, Mint az árvíz, reám tódult.
Sanyargat engem minden dolog, Valamely énkörültem forog.
HALLGAT: https://www.youtube.com/watch?v=NR3Oi-qA2Rc
VERS:SÍK SÁNDOR: A bélpoklos imája
Uram, Istenem, naphosszat kiáltok,
éjszaka előtted siránkozom,
Jusson el hozzád imádságom,
hallja meg füled, hogy kiáltozom.
Mert fájdalommal a lelkem tele,
s éltem az alvilághoz közeleg.
Azok közé számítanak, kik szállnak már alá a sírverembe,
olyan lettem, mint az erőtlen ember.
A halottak között van vetve ágyam,[306]
mint a megölté, ki fekszik sírjában,
Kiről már nálad nincs emlékezet,
és akit gondod már elengedett.[307]
Mély sírgödörbe vetettél be,
örvénybe, sötétségbe,
Megnehezült énrajtam haragod,
minden hullámod fejemre csapott.
Elvitted messze tőlem minden barátomat,
megútáltattál velük engem,
rab lettem és kijárnom nem szabad.
Szemem elsorvad inségem miatt,
nap-nap után, Uram, hozzád kiáltok;
tehozzád tárom karomat.
Vajjon a holtakért cselekszel-é csodákat?
avagy dicsérni téged fölkelnek-é az árnyak?
Vajjon beszélik-e a sírban jóságodat,
avagy az alvilágban hűséges voltodat?[308]
Látják-e a homályban csodatetteidet?
e feledés földjén kegyelmedet?[309]
Ám én, Uram, hozzád kiáltozom,
imám eléd száll kora hajnalon.
Miért veted el, Uram, lelkemet?
arcod előlem mért elrejtezett?
Gyermekkoromtól nyomorult holteleven vagyok,
borzalmaid hordoztam s lankadok.
Haragod elborított engemet,
borzalmaid megsemmisítenek.
Szüntelenül mint víz körülömölnek,
egyszerre mind elözönölnek.
Elvittél messze tőlem rokont, barátokat,
bizalmasom csak a homály maradt.
VÁLASZOS ZSOLTÁR:
REJTVÉNY:
KOTTÁK:
KÉPEK: